2012. augusztus 13., hétfő

Egy örökké kényes téma - Homoszexualitás




Van, aki elfogadja, van, aki tudomást sem vesz róla, de olyan is akad, aki hangoztatja nem tetszését. A lényeg, hogy bármit is teszünk érte és ellene, örökké kényes téma marad az emberek számára.

Nehéz a homoszexualitásról úgy beszélni, hogy az ember nem tapasztalja a saját bőrén, ám én vettem a bátorságot, és kíváncsiságomból kifolyólag kikértem pár ember véleményét a homoszexualitásról. Sokan persze cserben hagytak, volt, akik felháborodtak a témát illetően, sokak viccnek vették az egészet, az emberek többsége viszont barátságos volt és bátran megválaszolta a kérdéseimet.

A legelső kérdésem egy általános kérdés volt. Arra voltam kíváncsi, ki hogy viszonyul a homoszexualitáshoz, homoszexuálisokhoz. Természetesen a válaszadók 90 %-át nem érdeklik a homoszexuális emberek, egészen addig, amíg azt nem mutatják nyilvánosan. Sokan hozzátették, ugyanolyan embernek tartják őket, mint a heterókat, köztük is vannak jó és rossz emberek, de összességében mindenki eléldegél úgy, hogy a környezetében meleg emberek is tartózkodnak.

Arra a kérdésre, hogy vannak-e meleg barátaik, szinte mindenki igennel válaszolt, sokan büszkék voltak rá, páran nem akartak róluk beszélni. Mikor rákérdeztem a Coming' Out-ra, mindenki más választ adott.


' Biztosítottam, hogy továbbra is kitartok mellette. Számomra ez nem nagy meglepetés, általában lehet látni.. '


' Az egészet úgy titulálták, mintha szörnyű bűn lenne, és mindegyikük azzal kezdte, hogy "tudom, hogy most utálni fogsz!"  Toleráns vagyok, úgyhogy rám ez úgy hatott, mintha annyit mondtak volna "tegnap hajat mostam", mivel szerintem ez az emberek intim szférája, nem tartozik rám. Én sem teregetem ki a magánéletem, pedig az enyémet a társadalom is könnyebben elfogadja.


' Mivel lányok is vannak köztük, az első gondolatom az volt, hogy "te jó ég, mi van, ha rám is hajtanak majd.." de aztán a gondolat elszállt, hiszen semmi jelét nem adták. '


A homoszexuálisok esetében gyakori dolog, hogy az emberek kigúnyolják őket, rengeteg ember előtt, így tudatva, ők homofóbok.

' Egy látszólag meleg srác ment el mellettünk, amikor pár srác utána kiabált, és nevetni kezdett rajtuk. Tudom, milyen érzés kirekesztettnek lenni. Nagyon sajnálom őket, és becsülöm bennük, hogyha ilyen helyzetbe kerülnek, csak továbbsétálnak. '

' Engem is bántottak, annak ellenére, hogy nem vagyok meleg. Talán azért, mert nem nem mutogatok ujjal arra, aki más. Legszívesebben a legmélyebb tengerbe fojtanám őket, de rádöbbennék, hogy semmivel sem különbözöm tőlük. '

' Elég sok ilyen emberrel találkoztam már. Amit kiemelnék.. talán az volt, mikor két férfi csókot váltott a buszon. Velem szemben ültek, mellettem pedig egy részeg férfi ült. Amikor csókolózni kezdtek, a férfi hangosan felordított, szidta őket, leköpte az előtte ülőt, majd kijelentette, hogy nem hajlandó ilyen emberekkel utazni, és leszállt a buszról. '


Miután félretettük a szomorú történeteket, áttértünk a melegeket pártoló gyűlésekre. Amikor megemlítettem a melegfelvonulást, mindenki egyszerre hördült fel, a válaszadók 95%-a ellenezte a dolgot.

' Igazából ezt azért ítélem el, mert így soha nem fogják őket elfogadni, és ezzel csak konfliktust csinálnak maguknak.' 

' Szerintem ez túlzás. A heterók sem vonulnak fel, és szerintem nem kell különbséget tenni. Persze, jó buli lehet ismerkedni, de talán valami fesztivál jobb ötlet lenne, így nem lennének kitéve annyi rosszindulatnak. '

' A meleg felvonulással csak magukra hívják fel a figyelmet. Ennyi erővel mindenki felvonulhatna azért, mert nem olyan, mint a többi. Vállalják fel, de nem muszáj felvonulni! '

' Jó dolog, hogy a melegek összefognak és egy közös célért küzdenek, de előfordul sokszor, hogy rosszul sül el a dolog. Nem hiszem, hogy a felvonulással fogják kivívni az egyenjogúságot! '

A vita folyamatosan megy arról, hogy a leszbikus nőket vajon miért tartják szexinek, mikor a homoszexuális férfiakat teljes mértékben elítélik. Hiszen mindkettő a saját neméhez vonzódik, miért különb az egyik a másiknál?

' Azért, mert a férfiaknak muszáj férfiasnak lenniük. Úgy gondolják, az a természetes, ha egy férfi nő mellett állapodik meg, és alapít családot.' 

' A nők általában könnyebben elfogadnak tényeket meleg nemtársaikkal szemben, de ők valószínűleg nem néznének meg egy meleg pornót, míg a biszex és meleg nők, valamint hetero pasik élvezik, hiszen a nő szexi, dús formákkal. De két pasit látva az emberek emocionálisan szegény rétege gusztustalannak találja, nem férfihez méltónak, pedig a férfiasság alapja a érzelem kinyilvánítása. Az én nézetem az, hogy az érzelemmentes hím rosszabb, mint egy érzelmes meleg. '

' Amennyire én látom, a melegeket főként a férfiak ítélik el, és közülük is csak a férfiakat, mert a nőket jó nézni. De egyébként mondtam másoknak, hogy ugyanaz a két dolog, miért tartják akkor a férfiakat undorítónak, mire a válasz "nem, az más!" '

A tiniöngyilkosságokhoz hozzátartozik a homoszexuális fiatalok öngyilkossága is. Vajon miért választják maguknak ezt az utat?

' Nincs senki, aki megérteni őket, félnek az elutasítástól, attól, hogy magukra maradnak. Sokat számít, hogy az embernek milyen szülei vannak. Ha nem támogatják őket, nincs miért élniük, és elkeseredésükben ezt az utat választják.' 

' Hatalmas lelki terrornak vannak kitéve, nem fogadja el őket a társadalom. Erősnek kell lennie, de sokan nem érik meg, túl nagy a nyomás. ' 

Sokan nem válaszoltak a következő kérdésree, de akik mégis megtették, hasznos válaszokat adtak! 

Mit tanácsolnál azoknak a fiataloknak, akik most szembesültek másságukkal, és össze vannak zavarodva?

' Ne adjátok fel, mert nem vagytok egyedül, hiába tűnik úgy elsőre! Fogadjátok el magatokat, a homoszexualitás egy mindennapi dolog, legalábbis az én szememben! '

' Általában megkönnyebbülés a számukra, ha elmondják valakinek, tehát kell egy biztos pont, aki tud segíteni! '

' Olyan emberekkel beszéljetek, akikben megbíztok, hiszen ez könnyít a lelketeken! '

' Ne meneküljetek a homoszexualitás elől! Ha van párotok, koncentráljatok a boldogságotokra, a sértések ellen nem tudtok mit tenni. Mindenkit ér fájdalom, ezért olyan emberre kell támaszkodni, aki segít és megért!' 

' Mindenképpen olyan embert keressenek, akik nem a külsejük, hanem a személyiségük miatt szeretik őket!' 

' Először is bizonyosodjanak meg arról, hogy valóban homoszexuálisak-e, nem csak puszta kíváncsiság hajtja őket. És ha valóban azok, fogják fel úgy a dolgot, hogy ez teljesen normális dolog! '

' Először győződjenek meg arról, valóban melegek-e, és azt, hogy ettől nem lesznek kevesebbek! Ugyanolyan tehetségesek és jók, mint azelőtt voltak, hogy rájöttek másságukra. Hosszútávon az is jó pont, hogy fejlettebb a szociális érzékenységük és empatikusabbak mint általában az emberek. '



Természetesen az embernek nem könnyű homoszexuálisként élnie, hiába tagadja. A hírességek körében is előfordul, hogy később, pályafutásuk csúcsán vallják be, ők bizony a saját nemükhöz vonzódnak. Az emberek többségének hatalmas megkönnyebbülés az, ha elmondhatják egy olyan embernek a 'gondjukat', akiről biztosan tudják, megbízhatóak és szívesen segítenek. Ez nem feltétlenül a szüleiket jelentik, ami nagyobb baj, mint gondolnánk. A gyerekek/fiatalok többsége a szüleihez ragaszkodik leginkább, ezért az ő támogatásuk kellene legyen a legfontosabb az életben, ám ez nem mindig van így. 

Jómagam is tapasztaltam, milyen érzés az, ha az ember kirekesztettnek érzi magát. Nem kell ahhoz homoszexuálisnak lenned, hogy úgy gondold, az emberek semmibe vesznek, az életed pedig semmit sem ér. A legfontosabb, hogy mindig törekedj a pozitív dolgokra, hiszen ekkor is arra gondolsz, mennyire jó élni. Sosem szabad feladni, mindig arra gondolj, ha másnak sikerült, neked miért ne sikerülne? Mindent akarni kell, a lehetőség a szemed előtt van! Ismerd ki az embereket, és mindenkinek annyit mondj, amennyit megérdemel. Barátkozz, legyél igazi társasági lény, így megmutathatod az embereknek, hogy homoszexuálisként is tökéletes életet lehet élni. A legfontosabb pedig, hogy mindig tartsd ki a hited mellett, és mindig légy önmagad. Ha a lelked tiszta, szeretetet sugárzol!


2012. július 24., kedd

Első sorban magamban hiszek!




Az idő már későre jár, mikor a beszélgetést megkezdjük. Az ' áldozatom ' egy 20 éves lány, aki nem kívánja a nevét közzétenni. Ez a fiatal lány ebben az évben végzett a középiskolával, ám a felszolgálás helyett hatalmas terveit szeretné megvalósítani. Alig tudhatja a múltját maga mögött, máris tele van különféle tervekkel. Az érettségi után táncművészeti iskolába szeretne járni, az egyetemen gondolkozik, majd egy komoly nyelvvizsgát követően Amerikában szeretne elhelyezkedni.

Ő egy teljesen átlagos lány, igaz?

Régóta szerettem volna a homoszexualitásról beszélni, ám nem voltam biztos benne, hogy heteró szemmel ez élethűre sikeredne. De itt ez a csodás lány, akiben nemrég tudatosult a dolog, miszerint biszexuális.


  • Szóval biszexuális vagy?
  • Nem, ember vagyok és szerelmes! - válaszol a lány teljes nyugodtsággal. - Mindig ezt mondom az embereknek. 
  • Mikor jöttél rá, hogy a lányokhoz is vonzódsz?
  • Már negyedik osztályos koromban is tetszettek a lányok, ám ez csak plátói szerelem volt. Körülbelül két éve tudatosult bennem, talán megvilágosodtam, az egész létem felkelt és élni kezdett.
A megvilágosodás után találkozott egy lánnyal, aki mindent tudott az életéről. Miután az édesanyja talált egy levelet, leültette a lányt, hogy megbeszélje vele a dolgokat.

  • Leültetett és megkérdezte ' Buzi vagy? '
Az időpont viszont még korai volt, a lány nem volt tisztában a dolgokkal, kezdő és tapasztalatlan volt a témában.
  • Milyen érzés az, amikor a szüleidtől azt hallod, hogy buziznak? 
  • Abban a pillanatban végtelenül elkeseredett voltam és rettegtem. Féltem, hogy elveszítem azt az embert, akit a legjobban szeretek, az anyukámat.
Miután napokig a szobájában ült és gondolkozott, felkelt és olvasgatni kezdett a homoszexualitásról, a legjobb barátja pedig segítette átélni a borzalmas korszakot.
  • Megnyugodtam, hogy nem vagyok beteg, nem eltanultam, ez a természet csodája. Szeretem a szüleim, mert életet adtak nekem. Mindig azok maradnak.
Ám a homoszexuális gyermekeknek is épp ugyanolyan nehéz a dolguk, mint a felvilágosult szülőknek. Van, akik elfogadják a gyermeküket, van akik nem, de tény, hogy időbe telik minden szülőnek! 

Rengeteg szülő - köztük a lány szülei is - az első hónapokban/években még teljesen abszurd dolognak tartják a homoszexualitást.
  • Édesapám rázza a fejét, ha látja az MMM-t ( Meleg Méltósági Menet) a tévében, és ha szóba kerül az LMBTQ, és védeni kezdeném, valószínűleg veszekedés lenne a vége. Édesanyám, talán kezd felengedni? Nem merem ezt kimondani. Néha túlkiabálták egymást a buzizást illetően. A szüleim homofóbok és sajnos nem is kicsit. 
  • Nem szörnyű kimondani, hogy a szüleid, akik a legfontosabbak neked, homofóbok?
  • Elnyomom általában, de igen is fáj. Mi lenne, ha egy homofób párt, mint a Jobbik, kerülne a pártra? Megkérdeztem anyát : Nem számít, hogy van egy lányod közölük? Nem válaszolt. A csend fájdalmasabb, mint bármelyik szitokszó. 
A dolog még alakulóban van, hogy a lány személyesen is ismerkedjen meleg/leszbikus emberekkel, de az interneten vannak barátai. 
  • Barátod, esetleg barátnőd volt már? 
  • Három éve volt egy barátom, a múlt nyáron pedig egy.. barátnőm. Sajnos kiderült róla, hogy még fiatal volt a dologhoz, nem volt tisztában az érzéseivel, tehát lányokat illetően csak viszonzatlan szerelem volt eddig, de tanulópénznek vettem! 
  • Tehát a szüleid még nem tapasztalták, hogy lánnyal tértél volna haza.
  • Nem, de remélem megérhetjük ezt, hogy beállítunk és azt mondom : Ő a barátnőm! Hiszem, hogy lesz egy igazi barátnőm, aki őszintén fog szeretni! 
Őt is, mint minden tinédzsert a sok pozitív dolog között a zene is rengeteg negatív dologban segít neki. Adam Lambert, a szerinte legemberibb sztár a maiak közül, akinek a zenéje kortól, nemtől és orientációtól függetlenül él és segít.

  • Nem ment egykönnyen, míg Adam belopta magát a szívembe. De amikor elkezdtem hallgatni a zenéjét, megérteni a szövegét, úgy éreztem, kiválasztott vagyok, elénekli az életem, mindent, amiben hinni akarok, ez.. ez hihetetlen! De persze mindenkinek ugyan ez az érzése támad, mintha kiválasztott lenne, mert annyira emberi és ismerősek a dallamaiba becsempészett mindennapi és gondok és örömök. Nem tudom megfogalmazni, miként segít és segített. Önbizalmat adott egy erőt. 
A lány a zenén és az olvasáson kívül a buddhizmus megszállottja. Sok vallást kipróbált már, de mind végig csak egy dologra tanította : A legfontosabb istene önmagadnak lehetsz! 
  • Első sorban magamban hiszek. Nem vallás, nem filozófia. Önmagad építed meg a világodat, a buddhizmus pedig segít, mint egy útmutató. Térkép! 
Utolsó kérdésem felé csak annyi, hogy mesélje el a saját elképzelései szerint a körülötte forgó világot évtizedek múlva.
  • Őszintén megvallva, nem tudom.. abban viszont tökéletesen biztos vagyok, hogy szeretnék sokat tanulni, a hogyanra választ kapni és adni. - majd viccesebbre veszi a formát, vagy mégsem? - Az elkövetkező évtizedekben szeretném megismerni a szivárványt és az azon túl élő lényeket, gondolatokat. És szeretnék egy unikornist is! Ami lecsúszik ezen a szivárványon! Csak viccelek.. - nevet fel a lány. - Vagy nem. 
Tehát itt van ez a fiatal lány, tele vágyakkal, amit - személy szerint én - kíváncsian néznék végig, ahogy valóra váltja őket. Biszexuális emberként törekszik arra, hogy magának feleljen meg, ne a körülötte lévő homofób, tömegembereknek. Ő nem biszexuális, ő ember, aki egy nap a barátnőjével kézen fogva sétál be a családja házába, és hatalmas, boldog mosollyal az arcán újságolja az örömhírt, hogy szerelmes. Csak egy lány, aki boldog akar lenni, és törekedni fog a boldogságra. Egy érző lélek, aki ugyan nem mutatja ki fájdalmát, de ha mélyebbre kutatunk, előjönnek a jó és rossz emlékek egyaránt. Egy ember, aki reméli, hogy sorstársai is megtalálják a helyüket a világban, és reménykedik, hogy jelentős változás éri a világot a homoszexualitást illetően. Egy fiatal, aki élni szeretné az életet, boldogan!



" Ne álmodd az életed, éld az álmaid! "

2012. július 4., szerda

Adam Lambert

Első bejegyzésem Adam Lambertről fog szólni, illetve arról, hogy nekem mi is a véleményem róla. 

Adamet még az American Idolban idején ismertem meg. Akkoriban teljesen elvarázsolt a Myspace nevezetű oldal, és ott láttam Adam képeit egy ismerősöm adatlapján. 

A legelső kép, amit megláttam róla :

Az első gondolatom pedig az volt, hogy : Ő meleg? És mennyi idős, 20? Mindenféle rosszakarat nélkül. Ahogy rákerestem a Google-n, mást nem láttam róla, csak a megválaszolatlan kérdéseket, hogy vajon meleg-e. Egyre kíváncsibb voltam, majd a Google-n kezdtem kutakodni a képei után, és akkor láttam meg az első képet róla, mikor egy fiúval csókolózott. Rögtön kapcsoltam, hogy szegény srác, most nagy szarban lehet, hiszen mindenki a nemi identitásával foglalkozik, de úgy tűnt, nem érdekli, és ez tetszett. 
Miután megnéztem az Idolos videóit, rákattantam az ott szerzett barátaira, Kris Allen-re és Allison Iraheta-re. Rengeteg fanmade videót találtam róluk, és észrevettem, hogy a legtöbben arra hajtottak a videó készítői, hogy az ember elhiggye, hogy Adam és Allison között több van, mint barátság. 
Ezekkel a videókkal elvoltam egy darabig, majd ismét az interneten keresgéltem valami magyar forrást Adamről. Szomorú voltam, hogy semmit nem találtam, majd nagy nehezen rábukkantam a most már Adam Lambert Daily nevű portálra, amit a mai napig rendszerességgel követek. Elmondhatatlanul boldog voltam, és ekkor jöttem rá, mennyi magyar szereti már Adamet. Közben megérkezett a videója, For Your Entertainment.

For Your Entertainment



Azt hiszem, ez az a videó, amit mindig is imádni fogok, hiszen itt még mindenki el akarta hinni, hogy Adam nem meleg. Itt még kisfiúsabb, bájosabb, a kacérkodó mosolya pedig egyenesen a halálba visz még a mai napig! :) 




Már javában ment a FYE láz, mikor jött a híres AMA, amin mindenki tudja, mit művelt és mit nem művelt Adam. :)

American Music Awards : 


El kell mondjam, a próba sokkal jobban tetszett, mint az élő adás. Ott élőben - nyilván az izgatottság miatt - Adam nem bakizott eleget, nem keltett elég botrányt, de szegényemnek a hangja sem volt túl hallgatható. Igaz, hogy borzasztó nagy botrány tört ki a híres csók és sok más miatt, és igaz, hogy Adamnek nem épp itt kellett volna ennyire bebizonyítania, hogy meleg, nekem nagyon tetszett a műsor. Nyilván azért, mert én Adam vadabb korszakát pártolom.

Mindenhol csak a AMA-s botrányt lehetett olvasni, én meg csak röhögtem az egészen, és azon gondolkodtam, hogy lehetnek ekkora barmok az emberek. Hivatkoznak a hülyeségre, miszerint kicsik is láthatták a műsort. Én azt hiszem, ha egy kisgyerek olyan későn még fent van és tévézik, az már látott egy s más dolgot, ha épp még meleg srácokat csókolózni nem is. A másik pedig alapból a homofóbia. Britney-Madonna csók természetesen semmiség. Én azóta is undorodom a két nő csókcsatájától, persze ízlések és pofonok. 





Nos, az AMA botrány lement, Adam körül tök nyugi van, él, mint hal a vízben, majd jön az újabb videó klip, az If i had you.

If I Had You


Úristen, emlékszem, az Adam Lambert Daily közölte, hogy hol lehet megnézni elsőként a klipet. Ültem a gép előtt, szinte pattogtam az izgatottságtól, hogy : Te úristen, az első ezresek között látom Adam klipjét.' Nagyon örültem neki, ó, még a klipnek. Főleg, mikor elkezdte játszani a VIVA tv. 



Viva:




 Megvan a véleményem a VIVA tévéről, miszerint ők csak a mostani trendi zenéket adnak, amiért nagyon mérges vagyok rájuk. Egyetlen egyért viszont örök hálám a csatornának, hogy annak idején leadták Bon Jovi- Have a nice day klipjét, így totálisan belezúgtam a klipbe, és azóta is hatalmas rajongójuk vagyok a csapatnak! 




Még ki sem hevertem a klip nézését/hallgatását, jött a Glam Nation Tour. Rengeteg helyszín, rengeteg koncert, rengeteg emlék az egész turnéról. 

Glam Nation Tour

Több rajongó nevében is elmondhatom, hogy ez a kedvenc korszakunk. Rengeteg rajongó nevében! Természetesen mindenki Fever lázban égett, Adommy, és a hasonló szexi dolgok. Itt Adam valóban megadta a módját, hogy mindenki számára világos legyen, ő meleg. 





Adommy

Persze, nem volt semmi köztük, csak csók, és a hasonló mondatok. Én elhiszem. Bár Tommy régebbi képeiről árulkodnak, hogy ő is pártolja azért a fiúkat, ezt a rengeteg Adommy jelenettel egyáltalán nem tudta megcáfolni. Ennek ellenére én bírom Tommy-t, egy időben csak vele voltam elfoglalva, mindent meg akartam tudni róla, és semmi sem volt elég. 



Nos, a GNT korszak még javában folyt, mikor jött a híres Sauli Koskinen, Mr. mindent elsöprő szerelem :) 



Bevallom, legelőször - mint minden embernek - nekem sem volt szimpatikus Sauli. Nem azért, mert Adammel járt, mert ha nem járna vele, akkor se tudná, ki vagyok.. Hanem, mert szerintem a kapcsolatuk elején Sauli borzalmasan nézett ki, és sokkal idősebbnek gondoltam, mint Adamet. Ezen kívül semmi bajom nem volt vele, ez viszont rettentően idegesített. Az sem javított a helyzeten, hogy senki sem szerette a fiút, mindenki leszólta, róla csámcsogtak az oldalakon, mindenki rossz véleménnyel volt róla. Majd egy nap úgy gondoltam, na ismerjük meg ezt a Koskinen fiút. Ekkor tudtam meg, hogy a Big Brother nyertese, és a videókból leszűrtem, milyen szoros barátságot kötött Nikoval, aki szintén a kedvencem lett azóta, főleg a Sauli-Niko páros videók Youtube-n, megéri megnézni! :) 

Ám valahogy mégsem tudtam megbékélni teljesen a fiúval, vagy inkább Adammel? Feltűnően észrevehető volt, hogy ő most kurva szerelmes, és leszarom az Adommy-t, mert ott van nekem Sauli, nem kell holmi Tommy Joe as Glitterbaby. Azt hiszem, ez volt a legelső alkalom, amikor nagyon bedühödtem Adamre. Tapasztalatból tudom, milyen érzés, mikor valaki szerelmes, és leszarja azt, aki egyébként nagyon fontos számára, ezért még mérgesebb lettem Adamre, és azzal nyugtattam magam, ő is ember. Mérges voltam, mert mikor Tommy édesapja meghalt, és a srác az apukája pulcsijában tombolt a koncerten, Adam szinte megdugta, majd jött Sauli, és a hős szerelmes szinte idegennek nézi a gitárosát. 

Mire feleszméltem, már Adam nyilvánosan is együtt járt Saulival, majd jöttek Sauli blogjai magyarul, a srác elkísérte Adamet mindenhova, és látszólag tök boldogok voltak, így nekem is megtetszett a gyerek. Na, nem úgy! :) Erről majd később beszélek, ha nem felejtem el! 

Jön a Trespassing. Atya úr isten, mennyi rohadt napot/hetet/hónapot vártam/vártunk erre az albumra. Jézusom, borzalmas visszagondolni, főleg azokra a hetekre, mikor kijöttek a Snippetek, és folyamatosan azokat nyomattam a telefonom, és már tűkön ültem, hogy jöjjön már ki az a rohadt album. Istenem, de rossz is volt! 





Trespassing:


 Nem akarom, hogy ilyen teljesen okos kritikusnak tűnjek, mert rohadtul nem vagyok az :D Összességében nem vagyok megbékélve a Trespassing-l, nem tetszik. Persze, csináljak jobbat, mi?! Nem, igazából azon akadtam fent, hogy kettő év? Kettő év ezekért a pop számokért, mikor a GNT-n a 20th century boy-ra, és az Enter Sandman-re tomboltunk? Nagyon lehangoló volt. Valami dögös Rock n' Roll - Pop albumra számítottam. Őszintén bevallva a két kedvenc számom a Shady/Pop That Lock. Ezen kívül a többit elhallgatom, de tudok keresni jobb számokat is a telefonomon. 



Mialatt a többség Glambert csodálta Adam albumát, én teljesen el voltam ájulva az EMA produkciójától.

Europen Music Awards : 


Ehhez a koncerthez az egyik legborzalmasabb emlékem tartozik, talán ezért is fogott meg olyannyira az a három szám, hogy amint Adam énekelni kezd, sírni tudnék. Emlékszem, az MTV Hungary, Viva Tv, elvileg még a Comedy Central is adta az EMA-t élőben. Teljesen boldog voltam, hiszen nem volt megerősítve, mindenkit tudta, hogy Adam a Queen-l fog zenélni. Tűkön ülve vártam, hogy jöjjön Adam, és hiába nyögték be, hogy utolsó fellépőként jön, hiába kellett másnap öt órakor kelnem, mert iskola volt, nem is tudtam volna úgy elaludni, hogy nem láttam őket. Már mindenki javában aludt, mikor Selena Gomez benyögte, hogy jönnek Adamék. Na, tévé elé kuporodás, és pislogás nélkül végignézni az előadást, ez volt a terv. Nem emlékszem, mikor láttam utoljára Adamet ennyire komolynak, tehetségesnek, és még órákig tudnám csodálni a produkciót, de nem akarom. Csodás volt! 






Nos, Adam tovább játszadozik a Trespassing albummal, de amúgy teljesen kuss van körülötte. Mit csinál ilyenkor a Glambert? Elfoglalja magát a többi rajongóival. 

Nos, én is 'tartoztam' egy csoporthoz, az is Adames volt, de semmi komoly nem volt benne. Van pár Glambert, akiktől agyfaszt kapok, de ez így tökéletes. Mivel Adam körül semmi sem történt, jöttek a hülye hírek Adam Lambert vs Justin Bieber/One Directon meg az áll Glambertek, meg a szokásos ...

Az áll Glambertekről : Sosem értettem, hogy hogy lehet egy embert szeretni, majd megutálni, mocskolni, és a többi... ízlések és pofonok.

Nos, mivel a Glambertek társalogni kezdtek, jöttek az eltérő vélemények, és a veszekedések. Nem akarom a veszekedés témáját leírni, mert amúgy egy faszság, a végén az jött ki, hogy én álszent vagyok, kiforgatom az ember szavait, csak szidom Adamet, és végül kidobtak a csoportból. Amúgy már került sor arra is, hogy az Adam Lambert Hungary-ból is kitiltottak, pedig - most már levették - elvileg vissza akarták hozni a sokezres rajongótábort. 

Szóval, amíg Adam körül nem forogtak az események, forogtak a Glambertek körül. Nos, el kell mondanom, még mindig Glambert vagyok, és nem fogok holmi 12-14 évesekre adni - tudom, nem sokkal vagyok több - akik bár lehülyéznek, és próbálnak oltani, a kilenc éves húgom több IQ-l rendelkezik, mint ők nagyon sokan :) Ennek ellenére vannak páran, akiket csípek/csíptem, de mondjuk 300 emberből 50 :) 

A másik dolog, amit nem értek, mert annak idején nem voltam a részese, a Régi Glambert vs Új Glambert.
Tudtam, hogy volt régebben egy 28.000 fős Adam Lambert Hungary, ami aztán rejtélyes okokból eltűnt, viszont én még nem voltam netmániás, hogy Facebookon lógjak. Ezzel azt akarja mondani pár ember, hogy a Régi Glambertek abba a Facebook oldalba tartoznak, míg az Új Glambertek az újabb oldalba tartoznak, vagy hogy van ez? Ezek szerint én új Glambert vagyok, hiába ismertem az Idol óta Adamet. Ez rám - és gondolom rengeteg emberre - elég sértő hatással volt, hisz teljesen úgy hangzott az egész, mintha az Új Glambertek már nem is lennének Glambertek. Mert nagyon fontos, hogy van, aki 3 éve fanatikus Adam rajongó, de még mindig reménykedik abban, hogy Adam szereti a lányokat, Adam nagyon cuki, Adam járt Tommyval, Adam stb, ám van, aki alig fél éve talált rá a tehetségre, mégis mindent végigkutatott róla kapcsolatban, és van fogalma Adamről. Szerintem ez fontosabb, mint az, hogy valaki a régi vagy az új csoportba tartozik.

Az elvetemült rajongásról pár szót.. a csoportban, ahonnan kirúgtak, na, ott aztán volt :D Ott megtalálni mindent, a magukat vagdosó embereket, az összefirkálom a kezemet Adam nevével, megdugjuk Adamet, elraboljuk Adamet, Adam jobb, mint ez, Adam mindenkinél jobb, Adam tökéletes, aki nem szereti, húzzon a faszba, és az ilyesfajta beszélgetések. Hála istennek, sosem voltam - ennyire - elvetemült rajongó, bár azt mondják, az is az elvetemültség egyik része, hogy az ember blogot ír a kedvencéről. Akkor lehet mégis az vagyok?Hopp



Nos, miután lement a kibasztak a csoportból és a fú, de álszent ez az Alice láz, Adam körül ismét forogni kezdtek az események. 



QueenBert


Nekem már az American Idolban is tetszett a QueenBert fellépés, az EMA-ban teljesen elvarázsolt, ám azt nem tartottam jó ötletnek, hogy Adam a Queen-l álljon össze pár koncert erejéig. Igaz, hogy a Trespassing nem állt valami jó helyen, és mondogatták, hogy jót tesz Adam karrierjének, én nem örültem a dolognak. Most, hogy letelt a Kijevi koncert, amit élőben követhetett minden Glambert, teljesen el vagyok varázsolva. Még mindig nem tartom jó ötletnek ezt az egészet, mégis teljesen elvarázsolt a a Kijevi koncert, ahol Adam kicsit hasonlított a régi önmagára, akit mindenki annyira imádott. Ha kellett visszafogott volt, ha kellett vad rocksztárrá változott, és mindent tökéletesen csinált. Ahogy Brianre nézett, mint egy kisfiú, aki felnéz az apukájára, hogy az megerősítse, hogy jól csinálja a dolgot, és látszólag Brian is boldog volt, és egyáltalán nem csalódott Adamben, sőt! :) 

Brian Mayről : Nincs sok jó véleményem Brianről, viszont nagyszerű gitáros, akire felnézek. A kijevi koncerten nagyszerű volt látni, ahogy bevetítették Freddie-t, és ekkor gondolkodtam el azon, hogy vajon ilyenkor mennyire hiányzik a Queen tagoknak Freddie? Néha úgy tűnik, a tagok már nem is hiányolják a Freddie-t, csak a pénzt hajszolják, és a sikerre hajtanak, és bánt, hogy szinte mindenkivel megpróbálják helyettesíteni az egykori énekest. Persze nem azt mondom, hogy Adam nem megfelelő erre a posztra, én a Queen helyében nem erőltetném az élesszük újra a csapatot mindenkivel, persze tudom, a pénz nagy úr! 






Nos, és egy picit akkor beszélek úgymond magamról :) 



Sok ember - köztük anyu és a legjobb barátnőm - is megkérdezte már, hogy miért szeretem Adamet, és ha szeretem, miért szólom le néha, miért kritizálom alkalomadtán?

Elmondhatatlanul büszke vagyok arra, hogy megismertem Adamet. Büszke vagyok rá, amiért annyi mindent elért az életben, amiért sikerült valóra váltani az álmát, amiért ennyire boldog, mert amikor látom, hogy mosolyog a lesifotókon, tudom, hogy igazán boldog. Büszke vagyok rá, amiért felvállalja a homoszexualitását, és erőt ad rengeteg embernek ezzel kapcsolatban, ám amikor azt kéri, ne a nemi identitása alapján ítéljük el, mindig azt kérdezem : Akkor miért művelsz olyan dolgokat? Miért csókolózol a koncerten a gitárosoddal, miért imitálsz szexet, és miért csinálsz olyan dolgokat, amit egy kívülálló is lát, így tisztában van a nemi identitásoddal, és nem mindenki annyira toleráns, mint a legtöbb Glambert. ' Bevallom, és nagyon büszke vagyok rá, hogy mióta Adamet 'ismerem', toleránsabb vagyok, mint valaha. Addig sem ítéltem el a melegeket, inkább nem foglalkoztam velük, ám mióta ismerem a dalos pacsirtát, rengeteget kutakodok a homoszexualitásról. Én látok a rózsaszín felhőktől - nem, az nem csak szerelmet jelent .__. - így észreveszem, hogy Adam Trespassingja nem éppen a legjobb album a világon, és félek, hogy annyira törekszik a tökéletességre, hogy teljesen abnormális dolgokat fog művelni. Én elhiszem, hogy most nagyon szerelmes, és nagyon örülök neki, de kicsit körül kellene néznie maga körül, rájönnie, hogy nem csak Sauli körül forog a világ, és tudom, hogy ő száz százalékosan meg van elégedve magával, vannak emberek, akik egyáltalán nincsenek jó véleménnyel róla. Igen, tudom, hogy rengetegszer megszólom, és negatív véleménnyel vagyok róla, ennek ellenére büszke vagyok arra, hogy megismertem Adamet, örülök, hogy megszerettem, és azt hiszem, az igazi rajongás mégis csak az, ha valaki nem csak a tökéletességet veszi észre, hanem a sok negatív dolgot is. Sok ember azt mondja, megváltoztatta Adam az életét. Engem csupán annyiban változtatott meg, hogy nagyon toleráns lettem, ám még most sem tudok megnyílni az emberek előtt, nem vállalom fel a nagyobb dolgaimat, mert hiába mondja azt Adam, hogy szarjuk le a másik véleményét, ő is nagyon jól tudja, hogy nem egyszerű, és ő sem úgy tanulta meg, hogy Freddie Mercury ezt mondta neki, hanem az élet megtanította! 

Egy szó, mint száz : összeveszhetek a 'legnagyobb' Glambertekkel, utálhatnak jó páran, ennek ellenére ugyanakkora Glambert maradok, mint voltam! :) 


Úristen, ezt komolyan végigolvastátok? :) Jesszus, ha gondoljátok, kommenteljetek bátran! :)